2017. 08. 19. szombat
Huba
: 304 Ft   : 259 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ihletett percek a katonai emlékparkban Pákozdon

2017-08-09 08:54:00

Az V. Emlékparki Nyár kulturális programsorozat júliusban újabb nagyszerű rendezvényekkel hívta fel magára a figyelmet.

Előbb július 7-én várták az érdeklődőket a Nemzeti Emlékhelyre. Meleg Vilmos nagyváradi színművész már egy éve is elvarázsolta a közönséget, a magyarság tudatot erősítő vers műsorával, most pedig Arany János előtt tiszteleghetett a közönség vele és az általa mondott versek segítségével. Hittel, pátosszal jöttek sorban az ismert, a kevésbé ismert versek, balladák. Ki, ki maga előtt morogta a veretes sorokat, senki sem csalódhatott a várakozásában.

Ezt követően a Honvéd Kulturális Egyesület kiállításának a megnyitója jelentette az este folytatását, s a katonafestők és vietnámi vendégalkotók megmutatták, milyen is Színekben a világ. Végül a Kaposvári Helyőrségi zenekar 60 perce lábat mozgató príma zenei összeállítása jelentette a búcsút e tartalmas és szép naptól.



Július 1-én, 15-én és 29-én az Azimutoló fantázianevű gyermekprogram segítette a kicsiket és a nagyokat a hadtörténelmünkben, a katonai tevékenységben való eligazodásban.

Július 21-én a Szamár-sziget szellemkatonái – az első világháborús Halál-mars résztvevői, áldozatai – jelentek meg a kiállítás képein és filmen, majd a Veszprémi Helyőrségi zenekar könnyűzenéje koronázta kellemes percekkel az addigiakat.



Július utolsó péntek estéjén a Kákics együttes műsora jelentette az áhítat perceit. A zenekar az I. világháború nehéz és drámai napjait idézte meg a Lövészárkunk menedékén, jajszó helyett szép dal fakadt című összeállításával. Az első nagy világégés különböző frontszakaszai, köztük az isonzói, a doberdói küzdelmek dalai markoltak a szívekbe. A dalok ismertek voltak, de az ott hallott sorrendben, és a korhű dokumentumokkal kiegészítve, igazi történelmi lecke volt mindenkinek. Érezhető volt, amit a zenekarvezető, Tárnok Ákos mondott, miszerint lenyűgözte őt, őket eme időszak embersége. A legvégén hallott Kimegyek a doberdói harctérre kezdetű dal – amely annak a kornak, a háborúnak lett a magyar himnusza – gyönyörű volt. Főleg úgy, hogy az utolsó szavakat már zenei aláfestés nélkül énekelte a csapat, mely jó érzékkel váltogatta a zenét és a prózát, elsöprő erejű volt a hangszeres játéka, szépséges az éneke. Emlékezetes marad mindenkinek az a közel másfél óra.

Az V. Emlékparki Nyár folytatódik, s a szervezők tisztelettel és szeretettel várják az érdeklődőket a következő rendezvényekre is, melyekről a www.kempp.hu oldalon találhatnak pontos információkat.

Forrás: www.honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2017-08-10 10:06:28
A magyar folyami hadihajózás fennállásának 169. évfordulójára emlékezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoki és személyi állománya augusztus 8-án, kedden, az újpesti Hadikikötőben.
2017-08-10 09:53:24
Az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ 2017. szeptember 09-én rendezi meg az I. Honvéd Teqball Kupát...
2017-08-08 09:04:49
A KATONAI EMLÉKPARK PÁKOZD – NEMZETI EMLÉKHELY ötödik éve rendezi meg az Emlékparki Nyár programsorozatát. A júniustól augusztus 20-ig tartó programsorozat következő eseménye AUGUSZTUS 11-ÉN DÉLUTÁN KERÜL MEGRENDEZÉSRE.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  JETfly Magazin

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület augusztus 5-én Emlékhely avatót tartott Balatonalmádiban. A 70-es évek közepén két Mi-8-as és egy Kamov Ka-26-os típusú helikopter zuhant a Balatonba.

  Háború Művészete magazin

Az Oroszország Helikopterei Holding karöltve az IHSRC (Iran Helicopter Support Renewal Company) vállalattal megkezdte Iránban a Ka-226T típusú könnyű, többcélú helikopter extrém magas hőmérsékleti tesztjeit.