2017. 06. 29. csütörtök
Péter, Pál
: 310 Ft   : 273 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Honvédszakszervezet 11. Országos Horgászversenyén történt

2017-06-13 11:13:18

Szikrázó napsütés és szemet gyönyörködtető táj várta a horgászat szerelmeseit, a Honvédszakszervezet 11. Országos Horgászversenyén, mely 2017. június 8-9-én került megrendezésre a nagybajomi Ötös-Hárs horgásztavon. A versenyre tizenhárom csapat nevezett az ország különböző régióiból. A versenykiírásnak megfelelően a Hosz tagok 3 fős csapatokkal képviselhették alapszervezeteiket a rendezvényen…

  A pénteken 16 órakor kezdődő versenyt megelőzően Czövek János a Honvédszakszervezet elnöke, Ács Attila a Nagybajom és Vidéke Horgászegyesület elnöke és Szabó János elnökségi tag, valamint Szendrei Zoltán a Hosz alelnöke köszöntötte a résztvevőket.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

 A horgászegyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az Ötös-Hárs Víztározót az adottságai és a halállományának bőséges kínálata következtében méltán emeli az ország egyik legkedveltebb horgász tavai sorába, emlékeztetve, hogy a közeljövőben az országos Feeder Challenge verseny következő állomása kerül megrendezésre helyszínen.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

 Czövek János a megnyitójában megköszönte a szervezők munkáját, a verseny résztvevőinek a hősies kitartást és eredményes horgászatot kívánt. Örömmel nyugtázta, hogy az idei évben is csodálatos környezetben, a feltételek teljes biztosítottsága mellett tarthatjuk országos versenyünket.  Kovács Gyula alezredes, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred alapszervezeti vezetője, vendéglátónk, - egyben a versenybizottság elnöke -, a sportszerű küzdelemre, a versenyszabályok figyelembe vételére, valamint az egészségügyi és környezetvédelmi előírások betartására hívta fel a figyelmet.

A lebonyolítás rendjének ismertetését követően került sor a horgászhelyek kisorsolására. A csapatok 15.30-tól, már az elfoglalt horgászhelyeikről kezdhették meg a nagy gondossággal előkészített etető anyagaik eljuttatását a kívánt célterületre. Pontban 16.00-kor szakszervezetünk elnöke dudaszóval adta meg a jelet a verseny kezdetére.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

A versenybizottság elnökét, Szőke Árpád százados alapszervezeti vezető helyettes segítette felelősségteljes és pontos munkájában, tekintettel, hogy a kifogott halak mennyiségét figyelembe véve akadt bőven feladata a mérlegelőknek. A verseny izgalmát nem is annyira a kapitális fogások és a fej-fej melletti küzdelem tette izgalmassá, hanem a horgászhelyeken tapasztalható folyamatosan változó fogásteljesítmény. Jól példázza, hogy a verseny felénél a legnagyobb és legtöbb halat kifogó csapat a verseny végére csak a 13-dik helyet érte el. Azon versenyzők, akik a kifogott halak darabszámára alapozták az eredményességüket Ők sem panaszkodhattak, hiszen bőven adott feladatot a csapatoknak a kisebb nagyobb kárász, keszeg haltartókba gyűjtése. A horogra akadt pontyok között gyakoriak voltak a 2-3 kg-os példányok, de a rekord méretű fogásnak az 5 kg feletti amur bizonyult.

 

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

 A verseny lefújását követően az összesítés ismeretében kaphattunk teljes képet az eltelt 24 óra teljesítményéről. A halbőséget jól szemlélteti, hogy a versenyen kifogott halak súlya meghaladta az 414 kg-t. A legtöbb halat kifogó Jaczenkó Zsolt /HADIHAJÓS TEAM/ hálójából 507 darab hal került leszámolásra, a verseny végére.

 

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

A végső győzelmet az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred „KÜSZ-KÖDŐK” elnevezésű csapata nyerte 78,685 kg-os összteljesítménnyel, 169 db kifogott hallal. Második helyezést érte el az „EVDSZ” csapata, akik a LIGA szakszervezetek képviseletében indultak. A csapat méltán foglalta el a dobogó második helyét, az 57,32 kg-os fogási összteljesítménnyel és 107 db kifogott hallal. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred csapata a „HADIHAJÓS TEAM” állhatott, az általuk kifogott 542 db hal, 50,745 kilógrammot nyomott.

A legnagyobb hal kifogásáért különdíjban részesült Filó Lajos, aki 5,465 kg-os amur megakasztásával méltán lett a verseny hőse, aki a győztes „KÜSZ-KÖDŐK” csapatát erősítette. A jelenlévők egyöntetű megelégedésére, a rendezvény zavartalan biztosításáért, az ízletes ételek elkészítéséért Sipos Tibor főtörzsőrmester vehetett át elismerést.

 

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

A verseny eredményei:

Legtöbb Hal:              507 db. Jaczenkó Zsolt HADIHAJÓS TEAM
Legnagyobb hal:         5465 g. Filó Lajos KÜSZ-ködők

III helyezett.    542 db, 50745 gramm HADIHAJÓS TEAM Budapest
II helyezett.    107 db, 57320 gramm EVDSZ
I helyezett.       169 db, 78685 gramm KÜSZ-ködők Kaposvár

Össz. fogás: 414635 gramm
                     1819 darab


A további sorrend


IV AIRFORCE 105 TEAM 31555 gramm Szolnok
V. BECSKA 27380 gramm Budapest-Kaposvár
VI. VÖRÖS CARP TEAM 25940 gramm Kaposvár
VII. HAL-adók 23895 gramm  Kaposvár
VIII. BECS 23650 gramm Budapest
IX. HALROBBANTÓK 22235 gramm Várpalota
X. PROLOGIC 19750 gramm Budapest
XI. IBH CARP 19230 gramm Székesfehérvár
XII. HALLATLANOK 19140 gramm Budapest
XIII SÜGÉREK 15110 gramm Székesfehérvár

A horgászat szerelmesei élményekben gazdag két napot tölthettek a Nagybajomi Ötös-hárs horgásztavon, ahol a versenyzők a jövő évi viszontlátás és a visszavágás reményében búcsúztak egymástól.

Németh Nándor

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-06-23 08:41:03
A haderő vezetése nagyra értékeli az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár folyamatos készenlétét, rendelkezésre állását, magas szintű, odaadó és megfeszített katonai munkáját – mondta dr. Orosz Zoltán június 22-én, Budapesten, az alakulat megalakulásának tizedik évfordulóján. A Honvédszakszervezet részéről Szendrei Zoltán alelnök vett részt az ünnepségen, ahol Garda Zoltán elnökségi tagunk is elismerést kapott...
2017-06-23 11:58:48
Az előttünk álló hőhullám miatt csütörtöktől hétfő éjfélig tartó, másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvosi feladatokat ellátó helyettes államtitkár június 21-én, szerdán.
2017-06-22 11:29:33
Az európai szociális modell alapvető alkotóeleme a szociális párbeszéd, amelyet aszerződésben az amszterdami reformmal ismertek el teljes egészében. A szociális partnerek(a vezetőség és a munkavállalók képviselői) ennélfogva aktívan részt vesznek az európaiszociálpolitika kialakításában.
2017-06-22 08:24:15
2017. június 19-én a Friedrich Ebert Alapítvány szakmai vitára hívta a magyar szakszervezeti konföderációk vezetőit, valamint a témával foglalkozó szakembereket és érdeklődőket, hogy Galgóczi Béla „Miért szükséges Közép-Kelet Európában a béremelés?” című tanulmánya alapján a szakszervezeti mozgalom e jelentős követeléséről cseréljenek eszmét.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  JETfly Magazin

Zoran Djordjevic szerb védelmi miniszter szerint az Oroszországtól beszerzett MiG-29-esek hamarosan szolgálatba állhatnak a Szerb Légierőben.

  Háború Művészete magazin

Megérkezett Szlovákiába az első két UH-60M Black Hawk típusú, többcélú szállítóhelikopter. A 9 forgószárnyas megvásárlásáról még 2015 tavaszán döntött Szlovákia, a 261 millió dollár értékű beszerzés a szlovák haderő egyik legnagyobb fejlesztési programja.